...jutott eszembe erről a Rapidról, amit Moraj küldött. Köszönet neki!


...jutott eszembe erről a Rapidról, amit Moraj küldött. Köszönet neki!


...és egy Calibrát!
BP VIII. Baross utca
Tisztelettel köszöntök mindenkit innen, Székelyföld közepéről, Barótról (Google Maps:KLIKK IDE, Wiki: KLIKK IDE)! Utam egy családi esemény kapcsán vezetett egész idáig, ahol apai nagyapámnak állítottak kopjafát(Wiki: ITT). Természetesen egy lightos tyúningverda is lesz a beszámolóban, de engedtessék meg, hogy kicsit a romániai körülményekről és az új, épülőfélben lévő autópályáról is említsek pár szót, illetve képeket.
Ami először feltűnt földvár felé Nagyvárad után, félúton, hogy a szembejövő forgalom erőteljes hányadán volt hó. Itt már sejtettük (édesapám és jómagam), hogy kapni fogunk a fehérségből mi is.
Hasonló volt a táj egy jó darabon
A Király-hágón átjutva, Kolozsvár előtt felmentünk -immár második alkalommal- a már említett A3-as autópályára. Nem várt körülmények fogadtak minket.
Belső sáv: latyak
Eddigi pályafutásom és kilométereim alatt nem igazán találkoztam autópályán latyakkal, pláne nem a belső sávban. Ez már csak azért is volt meglepő, mert a hókotrók már jártak a szakaszon (láttuk őket szembe jönni). De ez még csak a kezdet.
Belső sáv: Félig hó alatt.
Amint a képen látható, a belső sávban nem igazán alakítottak semmit sem. A középső a kamionoknak köszönhetően tiszta, a szélső sáv pedig szintén leginkább a kamionoknak köszönhetően járható. DE még mindig kaptunk rosszabbat.
Ablaktörlő mögött: felfagyás + jégborda.
Kellemes volt a tiszta és hangsúlyozom, NEDVES út után egy ilyenre érni. Mondanom sem kell, az autón 4 db téligumi van, de a jég ellen ugyebár ez sem nyújt teljes védelmet. Pláne nem autópályán, a hozzá tartozó tempóban. (Előre is köszönöm az "anyád te barom, ilyen időben nem megyünk 130-cal!" kommenteket. Rapszodikusak a viszonyok, de a képek alapján, remélem átjön.)
Ultimate gáz rész. Szerintem nem szorul magyarázatra. Igen, jobbra a leállósáv.
Ez itt mind jég.
Értem én, hogy MÉG ingyenes az autópálya, pláne, hogy nincsen kész, ettől függetlenül sokan használják ezt a meglévő 52 Km-t is. A kellő takarítást viszont még úgy látszik, gyakorolni kell szomszédainknak.
Jah, hát igen. Külső sáv. Valahol.
Félreértés ne essék, nem akarom bántani a románokat. Gyönyörű, jó minőségű pályát építettek (a folytatás is szép lesz), csodálatos helyeken visz, és nem mellesleg rengeteget gyorsít a közlekedésen. Az eddigi Kolozsvár-Aranyosgyéres szakaszt a kolozsvári belvárosi forgalom miatt kb. egy óra alatt lehetett letudni. Ez az idő az autópályának köszönhetően 25 percre csökkent.
Egy kis ugrás, Marosvásárhely. Megállunk egy technikai szünetre, eközben észreveszem az A4-es Audit. Nem nagy dobás, volt egy narancs-fekete Dacia Solenza is, az sokkkkal de sokkkkal brutálisabb volt, de mire lefényképeztem volna, lekanyarodott. :(
www.german-racewars.com -áll a küszöbön.
Kikandikál a cápauszony antenna a hó alól. Nem tudom, hogy dízel-e.
De voltak még más szépségek is:

S+ (halszem optika) (elölről is rendben volt)
A vásárhelyi McDonald'sban pedig nem csak a többség képviselteti magát:
Egy útmenti apró ház, minden bizonnyal a szegény-negyed:
Kezdenek felzárkózni.
Nem láttuk, mi történt, ott volt az út mellett a magyar rendszámos SX-4 Sedan, csak egy gyors fotóra volt időm:
Íme egy érdekes járgány, immár a nem havas területekről:
Elég medmeksz.
A táj és a felhők szépsége megállított minket egy tíz másodpercre:
Még mindig halszem.
De természetesen a java csak ezután jött, elvégre még csak most megyünk Székelyföld szívébe:
Teljesen "gyári" kép. Valóban ilyen volt minden.
Amiért hazamentünk.
A naplemente pedig a temetőben ért minket:
Ez történt vélem a mai napon. Remélem, pár kellemes percet okozhattam Nektek, Önöknek, és egy kicsit sikerült a székelyföldi hangulatot és életet közelebb hozni - akármennyi kellemetlen tényező is befolyásolta az utat. Higgyétek el, egyszer kell eljönni. Utána vissza-visszavágyik az ember, teljesen mindegy, milyen az idő.
És zárásul íme az oroszlán, aki hoz és visz minket:
A Peugeot 307 SW, 2.0 HDi, 90 lóerővel, a fényképezőgép miatt pedig kicsit megnyújtott arcocskával. :-)
Üdvözlet mindenkinek, előreláthatólag vasárnap már magyarisztánból jelentkezem.
Gabe küldte ezt a járgányt. Nincs hozzáfűznivalóm.



GerGely küldte ezt az E30-ast. Elég érdekes így félkészen látni, de ahogy elnézem, sok jó nem fog belőle kisülni.







Gyönyörűszép, ajánlom mindenkinek karácsonyra. Fa alá tökéletes ajándék. Velo töménytelen pakkjából.



Egyszerűen hívogat a beltér. Nyami.
Olyan naezmiez következik, aminek a megoldását jómagam sem tudom. Így ez egy olyan feladvány lesz, amelyben a megoldást alapos utánajárással kell bizonyítanotok. Remélem, nem lesz túl nehéz. :) Velot szidjátok. :D


Let's do it!
Farönkék még három hete jártak a cinkotai temetőben, akkor lőtte eme Morzsát, mely kifosztotta a homasitát (jajj, ragályos a Passat?!).

Hiányolom a tetejéről a szárnyat. Akkor lenne igazán kókemény.
Nem, egyáltalán nem csúnya autó, ami most idekerül. Szimplán mosolyfakasztó hirdetés, amely Vasember ládájából landolt az enyémben. Hölgyeim és uraim, íme:
Akkora vagyok mint a Titanic,
54 lóerőm akár a dinamit.
Hidegben, melegben könnyen indul motorom,
kedves öreg csataló - ilyen az én modorom.
Belsőm is mindig tiszta, ápolt,
nem pedig össze-vissza tákolt.
Új kuplungot kaptam nemrég,
a kilométerekből nekem soha sem lesz elég.
Futóművem, fékem, mindenem rendben,
a gázolajat is csak komótosan nyelem. (5 - 5, 5 L)
Sajnálnak is itthon nagyon,
de remélem lesz szép új otthonom.
Egy gazdi, ki vigyáz rám,
Őt és családját szívesen szolgálnám!
Csodálatos. Az a legszebb az egészben, hogy az ember el is hiszi azt, hogy ez az autó ilyen. Mert valóban ilyen.



Abszolút őszinte autó. És a VW azon korszakából, amikor az egyhatdé hallatán mindenkinek a jó öreg kattogó-kerregő jutott eszébe, amely elvitt a Holdig és vissza. Minden baj nélkül. Kell. Vagyis, kéne. Egy kerregő elég itthonra. :)
tcomment feed
Nincs megjeleníthető elem