Bár még van közel két hetünk januárból, és előttünk áll 2011, ezt a díjat én már most kiosztom.

Bár még van közel két hetünk januárból, és előttünk áll 2011, ezt a díjat én már most kiosztom.

Mert még mindig van, ami nem szerepelt itt :-)






Cork77 küldte nekünk ímélben eme rondaságot, melyhez most kivételesen nem is fűznék semmit.


Ugyan nem szeretném elvenni mimino kenyerét, hogy egy kínai autót küldök a blog hasábjaira, de Phoenix ragaszkodott hozzá, hogy kerüljön ki a kínai Volkswagen legújabb üdvöskéje, amellyel teljes mértékben egyetértek.
Viszont ott a másik oldal is, hogy melyik az a kínai autó, amelyik szép? Na, ugye..

Innen tetszik. A jelenlegi VW-design ott van benne, a Polotól a Phaetonig.

Oldalról pedig érhet bennünket meglepetés. Mintha túlságosan szögletes lenne..

Igen, ez még mindig a kettes Jetta alapjaira épül.

Ami -mint tudjuk- egy igénytelen, mégis megbízható, "a világból kimegy" autó volt a 80-as évek közepétől egészen a 90-es évek elejéig, már ami Európát illeti.


Csakazértis KÉNE.
A törökökről mindig is tudtuk azt, hogy autók iránti vonzalmukat nem kell megkérdőjelezni. A tuningot sajátságos módon értelmezik, a kivitelezést meg pláne. Adam990 is egy ilyen jószágot küldött, amely -talán, a kilincsekből gondolván- a török Fiat-klón, a Tofas egyik gyermekéből született. Biztos forrást nem találtam, így csak az eklektikus külső és a hófehér ragyogás marad, amellyel valószínűleg be is érjük. Cork77-nek köszönhetően, aki szintén elküldte nekem ezt a csodát, aki elárulta: Pontiac Firebird az alany.


A török Mustang-klón, amolyan keletiesen giccses kiadásban.

A megfelelő gyalogosvédelem magáért beszél.

Mint valami vadászgép.
...tuningolni.


Hogy őszinte legyek, rosszabb is lehetne.
Jó reggelt mindenkinek!

Gubicsnak köszönet érte!

Offday küldte az alábbi gyönyörűen elkészített szirénát.
Sportos kivitel. Az autón átalakítás miatt bizonyos elemek festésre szorulnak. Kisebb esztétikai hibák. Az ár alkuképes. A személyautóhoz pótalkatrészeket is adok. Autóbeszámításnál dízeles előnyben. Csere is érdekel.

Ajjajjajj, rémisztő.

Tényleg felettébb sportos kivitel.

Felsejlik a csodás belső..

Szinte hívogat.
Nofish küldte ezt a Bimmert a BMW Bünti posztunknál kommentjében. Magyarázatra nem szorul, a képen minden rajta van:

Ízlésvilág ötös. Mint a flémfaktor.
tcomment feed
Nincs megjeleníthető elem